Legizgalmasabb megjelenések 2020-ban

Ezeket a könyveket olvasd!

Te sem tudod mit olvashatnál a közeljövőben?

Vágysz valami újdonságra?

 

Ebben az esetben a legjobb helyen jársz, ugyanis az alábbi bejegyzésben mutatok neked pár olyan könyvet, ami garantáltan a 2020-as év legnagyobb durranása lesz. Általában a kiadóktól mindig csurran-cseppen pár infó a megjelenő kötetekről, viszont a lehető legkevesebb tudnivalóval tálalva. 

Na, de nézzük mikre érdemes figyelni idén!

 

1. Suzanne Collins: Énekesmadarak és Kígyók Balladája

Korábban már ejtettem pár szót Collins Éhezők viadala című trilógiájáról, ami szinte pillantok alatt képes volt bestsellerré válni. Ez az új szerzemény pedig egy előzménytörténet a korábbi kötetekhez.

collinskonyv.jpg

Eredeti nyelven már nagyjából pár hónapja megjelent a könyv, The Ballad of Songbirds and Snakes címen. És ami a legjobb hír, hogy már itthon is hamarosan beszerezhetjük, akár elő is rendelhetjük. Amennyiben meg akarjuk ismerni az Éhezők viadalának és a könyvek teljes világának a kialakulását, ne szalasszuk el az alkalmat!

 

2. Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

 

Nádasdy az egyik leghíresebb és legjobb magyar írónk, így annak, akit kicsit is érdekel a magyar (poszt)modern, külön öröm lehet, hogy holnap(2020.05.25.) jelenik meg legújabb kötete A szakállas Neptun címmel. Előljáróban annyit lehet tudni, hogy a szerelmes novellák a  külföldre költözés témáját erősen érintve szólnak homoszexualitástól, annak elfogadásáról, és a coming outról.

nadasdy.jpg

 

3. Háy János: Ne haragudj, véletlen volt

 

Bizony, körülbelül már egy hete előrendelhető Háy János legújabb kötete, a Ne haragudj, véletlen volt. Feltehetőleg azt a stílust, és írásmódot kapjuk majd a kötettől, ami olyan egyedien Háyos. Az első információkból csupán annyit tudunk, hogy ez tulajdonképpen egy naplószerűség, ami a vírus témával foglalkozik. És, hát a "szerűség" igazán fontos, ugyanis Barna Imre szerint: 

A vírus utáni jövőben, ha majd.
Ha igaz.
Csakhogy ez nem biztos. Ennek a könyvnek a szerzője ugyanis nem szeretné megmondani, hogy majd mi lesz. Talán változik valami, aztán mégse. Neki azonban elsősorban nem a világgal van dolga, hanem a világ kicsiny darabjával.

hay.jpg

 

A könyv pedig pontosan 3 nap múlva jelenik meg, tehát május 27-én, így már nem is kell sokat várni a beszerezésére.

4. Andrzej Sapkowski: Vaják - A megvetés ideje

 

Főként az idén a Netflixen futó sorozatnak köszönheti ez a könyv, hogy ennyire fel lett kapva. Legalább is, ahogy én látom. DE! Minden elismerést megérdemel, hiszen egy olyan fantasy világot tár elénk, ami mindenkinek, de tényleg, szó szerint mindenkinek garantáltan megragadja a figyelmét. A Trónok harca befejeztével, most ez tűnik az óriási hódító szerepkörnek méltóra. 

5. Juan Pablo Escobar: Mr. Escobar - Apám titkai

 

Az Escobar téma ismét nagyon felkapott lett mostanában, méghozzá a Loving Pablo című film óta. Szinte minden családtag írt már egy könyvet arról, hogy milyen volt Escobarral élni.

Na de miért olvassuk el Pablo fiának könyvét?

escobar.jpg

Mert a tervek szerint egy teljesen új szemszöget mutat be, más perspektívából láthatjuk a drogbárót. 

Ez a könyv nagyon személyes, mély és őszinte kísérlet. Csak egy történetet akarok elmesélni apámról, hogy senki se kövesse el újból azt, amit ő.

A tervek szerint majd csak november 30-án szerezhetjük be a könyvet, de addig is a legtöbb helyen élhetünk az előrendelés lehetőségével.